|
Hírek
09. 05. 13.
Modern Art Orchestra: Eclectic Path
Lemezbemutató Koncert a Take5-ban, Június 4-én!
Események
|
Fekete-Kovács Kornél
"A kompozíciót valamiféle hősiesség hatja át, aminek érzékeltetésére magam is törekedtem a játékommal, és amely számomra egy magasabb szinten létező örökkévalóságra és halhatatlanságra utal. A vándor történetében drámák sora feszül, melyen folyton átcsillan az örök remény és az ember szeretete. A szavaknak itt nincs többé hatalmuk, a zene önmagáért beszél." (Dave Liebman)
Tanulmányait a bajai Liszt Ferenc Zeneiskolában, a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola, később a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz Tanszakán folytatta. Nem csak mint hangszeres szólista, zeneszerzőként és hangszerelőként is Európa szerte elismert művész.
A Budapest Jazz Orchestra alapítója, annak 1998-2005-ig művészeti vezetője és szólistája. 2005-októberétől a Modern Art Orchestra vezetője. 2006 februárjában megalakította saját kvintettjét Fekete-Kovács Kornél Quintet néven. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazztanszékének és a Kőbányai Zenei Stúdió tanára.
Pályája során olyan neves nemzetközi zenekarokban játszott, mint az IASJ Big band Koppenhága, a EBU Big band Amszterdam és Budapest, vagy a Brande International Music Workshop Orchestra, Dánia, UMO Jazz Orchestra Finnország, Central Europian Jazz Connection, Finn-Magyar Jazz Műhely
1989-1992 Studium Dixieland Band, 1990-1992 Fortinbrass Kvintett, 1992-94 Brass Age, 1993-1998 Oláh Kálmán Szextett, 1998-2005 Budapest Jazz Orchestra. 1999-2002 Blacksmith Workshop 2001 őszén, a Magyar Rádió képviseletében tagja volt a Finn - Magyar Jazz Műhely elnevezésű nemzetközi zenekarnak. 2002. februárjától szólistaként Nemzeti Örökség Kulturális Minisztériumának delegáltja, a Central European Jazz Connection elnevezésű nemzetközi együttesbe. 2002-től tagja Dés László Szeptettjének és Horgas Eszter Klassz Jazz Band elnevezésű zenekarának valamint az Emil.Rulez együttesnek. 2003-tól a Németh Gábor Project szólistája. 2005 októberében megalakította a Modern Art Orchestrát, majd 2006 februárjában saját kisegyüttesét, a Fekete-Kovács Kornél Quintettet. Szólistaként rendszeres vendége a Trio Midnight-nak, Tin-Tin Quintettnek, és a Loop Doctors elnevezésű projectnek.
Zeneszerzőként számos kisebb kompozíció mellett a "Budapest Jazz Szvit" szerzője (amely az első Budapest Jazz Orchestrának íródott darab). A magyarországi bemutató után, a szerző dirigálása mellett az UMO Jazz Orchestra előadásában, Helsinkiben is bemutatásra került 2002 májusában. Második big band-re íródott egész estés darabja, "A Vándor", a Magyar Rádió felkérésére íródott. Bemutatására a EBU Jazz Orchestra előadásában, 2002 májusában, Budapesten került sor. A darabot a Budapest Jazz Orchestra rögzítette, David Liebman vendégszereplésével a BMC kiadásában HUMAN CIRCLE/The Wayfarer címmel látott napvilágot. Hangszerelője és szerzőtársa Zsoldos Béla: Üstdobverseny című darabjának jazz nagyzenekarra íródott verziójának. A "Dedications" című szvittje, 2005. márciusában került bemutatásra. "Karácsonyi Napló" című szerzeménye, a Modern Art Orchestra előadásában került bemutatásra, 2005 decemberében. Legújabb egész estés darabja, A Tölgy és a Méh, melyet a Modern Art Orchestra, Wallace Roney vendégszereplésével mutatott be 2006 szeptemberében, a Budapest Jazz Fesztiválon.
Hangszerelőként folyamatos résztvevője a magyar kortárs-, jazz-, és könnyűzenei életnek. Hangszerelőként jegyzett kiemelt munkái, produkciói: A szerző Eötvös Péter megbízására, a Paris-Dakar című darab áthangszerelése. Jamie Winchester és Hrutka Róbert: Wood and Strings, Illényi Katica nagyzenekari produkciója, Veszprémi Légierő Big bandje, Magyar Honvédség Központi Zenekara.
Díjak:
1993-ban a Krakkóban megrendezésre került Jazz Juniors Competition jazzversenyen zenekarával megszerezte az első helyezést, egyéni teljesítményével pedig a legjobb trombitás díját is érdemelte ki. 2000-ben és 2004-ben, a "Magyar zeneművek bemutatása és megismertetése érdekében végzett kimagasló tevékenységéért" az Artisjus Zenei Alapítvány díjával tüntették ki. 2002-ben "Az Év Zeneszerzője"-ként eMeRTon Díjat kapott.
2003-2005 között a Magyar Jazz Szövetség elnökségi tagja, a Szövetség big band szekciójának vezetője, illetve a Budapesti Big band Találkozók fesztivál kitalálója, és a rendezvény főszervezője 2001-2004-ig.
2005-től a Magyar Jazzművészek Társaságának tagja.
Számos hazai és külföldi fesztivál szereplője volt, ahol muzsikustársai között szerepeltek, többek között: Dave Liebman, Johnny Griffin, Bob Mintzer, Peter Erskine, Gerry Willis, Wallace Roney, Julian Joseph, Herbie Mann, Merilyn Mazur, Kyle Gregory, Ray Anderson, Butch Lacy, Mario Gonzi, Tony Lakatos, Dés László, Gőz László, Borbély Mihály, Dresch Mihály, Vukán György, Szakcsi Lakatos Béla, Oláh Kálmán Pege Aladár, Gadó Gábor, László Attila, Balázs Elemér, Hárs Viktor, Kőszegi Imre, Lakatos "Ablakos" Dezső, Kovács Gyula...
Szólistaként és stúdió zenészként több mint 100 különböző lemezen, és számos koncerten működött közre a hazai zenei élet olyan ismert szereplőivel, mint Marton Éva, Presser Gábor, Horváth Charlie, Hrutka Róbert Jamie Winchester, Emil.Rulez, Cotton Club Singers, Balázs Fecó, Hernádi Judit, Gerendás Péter, Zorán, Mini, Tolcsvai László, Jazz+Az zenekar, vagy a Miskolci Szimfonikus Zenekar, Danubia Szimfonikus Zenekar, MÁV Szimfonikus Zenekar, Magyar Rádió Szimfonikus Zenekar.
Díjak: 1993 Jazz Juniors Competition, Krakkóban - legjobb zenekar, legjobb egyéni teljesítmény; 2000 és 2004-ben - Artisjus Zenei Alapítvány díja; 2002 - "Az Év Zeneszerzője"-ként eMeRTon díjat kapott.
Válogatott diszkográfia:
1995 Oláh Kálmán Sextet: Night
1999 Bosambo Trio: Tongue Tied
1999 Black Smith Workshop: Childhood 'round 2000
1999 László Attila Band: Smart Kid
2001 Budapest Jazz Orchestra: Budapest Jazz Suite
2001 Horgas Eszter Arcai III. - Class Jazz Band: Spanish Night
2002 Márkus Tibor: Are You Free?
2003 Winand Gábor: Agent spirituel
2003 Budapest Jazz Orchestra with Dave Liebman: Human Circle - The Wayfarer
2003 Metszetek (Dés Septet)
2003 Németh Gábor Project: Könnyű lépések
2004 Stereo Jazz
2005 Németh Gábor Project: Fehér színek
2005 Utcazene (Dés Septet)
2005 Dés Septet koncert a Madách színházban DVD
2005 Budapest Jazz Orchestra örömkoncert Bob Mintzerrel DVD
2006 Loop Doctors featuring Gerry Willis: High Voltage
Kiemelt kompozíciók:
1999 Childhood Round 2000 part 1-2.
2001 Budapest Jazz Suite (jazz nagyzenekar)
2002 A Vándor (The Wayfarer) (jazz nagyzenekar)
2005 Zsoldos Béla/Fekete-Kovács Kornél: Üstdobverseny (jazz nagyzenekar)
2005 Dedications (jazz nagyzenekar)
2005 Jézus és a tanítványok (jazz kvártett és szimfonikus zenekar)
2005 Karácsonyi Napló (jazz nagyzenekar)
2006 A Tölgy és a Méh (jazz nagyzenekar)
Kiemelt hangszerelések:
Paris-Dakar / Eötvös Péter (jazz nagyzenekar)
There Will Never Be Another You (big band)
I'll Remember April (big band)
Don't Get Around Much Anymore (big band)
In A Sentimental Mood (big band)
Játék "A" hangra (big band)
Route 66 (big band)
This Masquarade (big band)
Let The Good Times Roll (big band)
Spinnin' Wheel (big band)
Love Is Stronger Than Pride (big band)
Son Of A Preacherman (big band)
Thriller (big band)
I Will Always Love You (big band)
Cantaloop Island (big band)
Imagine (big band)
Ez játék (Cotton Club Singers) (big band)
The Man I Love (big band)
Fever (big band)
Twinkle, Twinkle Little Strar... (big band)
Mercy, Mercy, Mercy (big band)
The Sheperd (big band)
Túr dö flanc / Rapülők (big band)
I Don't Want To Lose You/Bartók Eszter (big band)
Vissza a tagok listájához ![]() |
Multimédia
|

© 2006. Modern Art Orchestra,
Az oldalt készítette a MusicHello Kreatív. Minden jog fenntartva.
Az oldalt üzemelteti a GG Solutions Kft..