Modern Art Orchestra
Fenyvesi Márton
Fenyvesi Márton András 1986-ban született Pécsett, édesapja Fenyvesi Béla, zenész, informatikus, művelődésszervező, édesanyja Szabó Ildikó, általános iskolai tanár. Hatévesen kezd gitározni az pécsi Apáczai Nevelési Központ Művészeti Iskolájában, tanára kezdetben Tóth Zoltán, majd Sára Erika. Tizennyolcéves koráig részesül klasszikus gitár oktatásban, közben autodidakta módon tanul könnyűzenét.

Gimnáziumi évei alatt szerzi első jazz zenei élményeit, melyeknek hatására magánúton vesz elméleti órákat, tanárai Tóth Zoltán és Horváth Krisztián. Érettségi után sikertelenül felvételizik a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazztanszakára, beiratkozik az ELTE Bölcsészettudományi Karának Informatikus Könyvtáros-Magyar szakára, melyet egy hét után otthagy, így tanulmányait a csepeli Egressy Béni Zeneművészeti Szakközépiskola érettségi utáni szakképző osztályában folytatja tovább jazz gitár szakon, tanára Czirják Csaba, Barcza-Horváth József, emellett az Erkel Ferenc Zeneiskola elméleti óráit látogatja, tanára Márkus Tibor. 2006-ban felvételt nyer a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazztanszakára, tanára Babos Gyula és Horányi Sándor, várhatóan 2010-ben diplomázik. 2009 szeptemberétől négy hónapig az Amsterdami Konzervatórium vendégtanulója, tanárai: Jesse van Ruller, Maarten van der Grinten, Martijn van Iterson.

Számos formáció állandó tagja, emellett alkalmanként a magyar jazzélet legkiemelkedőbb alakjainak zenekaraiban is lehetőséget kap: Balázs Elemér Group és Quartet, Fekete-Kovács Kornél Quintet, Modern Art Orchestra, Szőke Nikoletta Trió, Szalóki Ági Hallgató, Nagy János, Váczi Dániel. 2008-ban a Balázs Elemér Sextet Always that Moment II című lemezén működik közre, mely a BMC Records gondozásában jelent meg, 2009-ben pedig Kovács Linda énekesnő első saját lemezének elkészítésében vesz részt.

Jelentősebb fesztiválok

Művészet és Gasztronómia Fesztivál 2006, Pécs; Eszéki Jazzfesztivál 2007, 2008; Mol Jazz Fesztivál 2007, Budapest; Pécsi Tavaszi Fesztivál Jazzhétvége 2007; MüPa Jazz Showcase 2008, Budapest; Centre Pompidou Jeudi's 2008, Párizs; Európa Jazzhíd 2008, Budapest; Dzsesszmély, Neszmélyi Jazzfesztivál 2008; Mol Jazz Fesztivál 2008, Budapest; MüPa Jazzshowcase 2009, Budapest; Athéni Európai Jazzfesztivál 2009; Jazz a Lánchídon 2009, Budapest

Versenyek és díjak

Helikoni Ünnepségek 2004 (Keszthely): klasszikus zene, szóló kategória, arany minősítés; Országos Zeneiskolai Továbbképzős Verseny 2005 (Szentendre): quartetben kiemelt minősítés; Millenáris Jazz Showcase 2007 (Budapest): quintetben 2. illetve quintetben 3. helyezett; A Magyar Jazzszövetség Combo Hangszerelési Versenye 2007 (Budapest): a legjobb zenekar és a legjobb zeneszerzés díja; Balatonfüredi Jazzverseny: trióban megosztott első helyezés; Kodolányi Nemzetközi Jazzverseny 2009: quintetben különdíj.

Vissza a tagok listájához
Fenyvesi Márton
Multimédia

© 2006. Modern Art Orchestra,
Az oldalt készítette a MusicHello Kreatív. Minden jog fenntartva.
Az oldalt üzemelteti a GG Solutions Kft..